Hungarista Mozgalom

A Hungarizmus, mint eszme magyar jelenség, hiszen Szálasi Ferenc alakította ki az 1930-as években. Bár előtte is voltak már különböző nemzetiszocialista ihletésű pártok, mozgalmak, azok nem értek el nagyobb eredményeket semmilyen téren.

 

A Szálasi féle Hungarizmus viszont Magyarország új nemzeti eszméjévé vált, ami miatt a Horthy-rendszer sorra be is tiltotta annak mozgalmait és maga Szálasi is sokat ült börtönben. Persze a viszonttagságos út végén elérte célját, és ahogy oldalam mottója is megjövendöli, Szálasi Ferenc kormányt alakíthatott 1944-ben. Bár rövid ideig voltak hatalmon, hősiesen harcoltak a bolsevik férgek támadásai ellen, sokszor sikeresen kivédve azokat.

 

A Hungarizmus három alappillérje a kereszténység, nacionalizmus és szocializmus. Ezeken felül ez az eszme fejezi ki a nemzeti öntudatot, a magyar ájraságot, jelképezi a hazaszeretetünket. A Hungarizmus nem a nemzetiszocializmus része; sose volt az és nem is lesz. Bár egyetértünk velük, főleg a mai világban, de ez nem azt jelenti, hogy a kettő ugyanaz lenne. Bizáncra se mondták, hogy Róma.

 

 

 A Hungaristák legfontosabb jelképe a Nyilaskereszt. Ez zászlójukban is megtalálható, ami már valamivel összetettebb: a Nyilaskereszt zöld, középen pedig egy fehér "H" betűt találhattunk. Háttérben a piros színt találhatjuk, ami egybeolvad a kereszt mellett ábrázolt Árpád-sávval. Bár, meg kell jegyezni, hogy a nyolc sáv helyett kilenc van rajta (öt piros, négy fehér). Ebből az öt piros sáv a magyar társadalom megújítandó öt csoportját (a nemzettartó paraszt, a nemzetépítő munkás, a nemzetvezető értelmiség, a nemzetmegtartó nő-gyermek-ifjúság, a nemzetvédő fegyveres erők) jelképezi, a négy fehér pedig a hungarizmus alapjaira (kereszténység, nacionalizmus, szocializmus és a Nagy-Magyarországi népeket összefogó konnacionalizmus) utal.

 

Kitartást!

Asztali nézet